Osztrák autóhitel körkép II.

A Magyarországon megkötött gépjármű lízing szerződések számához viszonyítva Ausztriában már 2007 első félévében jóval több szerződést írtak alá, mint nálunk egy egész évben.

Amíg hazánkban 2007 első félévében összesen 154 019 autólízing szerződést kötöttek, addig az osztrákoknál több mint 300 ezer darabot. És náluk évről évre kb. 700-800 szerződéssel bővül a lízingállomány, nálunk pedig egyre nagyobb mértékben csökken. Ez a növekedés viszont nem csak a vállalati lízingelésnek, hanem a magánszemélyeknek is köszönhető, ugyanis a szerződések 43 százalékát a privát személyek, 56 százalékát a vállalatok, 1 százalékát pedig az állam kötötte meg. Ebből is jól látszik, hogy valójában milyen fontos szerepet játszik a gépjármű lízing egy fejlett országban a magánemberek körében is. Nekünk is az ő példájukat kellene követnünk, de ehhez a mentalitásunk változtatására is szükség van, hogy ne minden áron az autó tulajdonjogát akarjuk megszerezni, az autóhitel ügyintézés során számos érdekes eset merült fel ezzel a mentalitással kapcsolatban, külön bejegyzést érdemel. A nagyobb probléma viszont a magyar és osztrák fizetések és életszínvonal közötti különbségekből fakad: csak a magyar fizetések jelentős növekedésével követhetjük példájukat, ennek pedig a magyar gazdaság és politika áll a hátterében, amelybe csak közvetve tudunk magánszemélyként beavatkozni.

Magyarországon 2006-ban 1,050 milliárd forintot (1 EUR = 250 forinttal számolva ez 4,2 millió euró) helyeztek ki összesen a lízingszerződések keretében, míg Ausztriában 20,941 milliárd eurót. Ausztriában maga az autólízing finanszírozási összege euróban magasabb értéket mutat, mint nálunk forintban: 6,619 milliárd euró. És ez az érték évről-évre növekszik, így 2007 első felében a finanszírozott összeg meghaladta a 6,9 milliárd eurót. Mindhárom eszközcsoport (gépjárművek, gépek és berendezések valamint ingatlan lízing) növekedni tudott 2007 első felében, de továbbra is az ingatlan lízing szakítja ki a legnagyobb szeletet a finanszírozott összeg alapján. A gépek és berendezések 6,9 százalékos növekedéssel kiemelkednek, ha az évenkénti változást figyeljük (ezt a gépjármű lízing követi 4,8 százalékkal). Ebből látszik, hogy az osztrák vállalatok előszeretettel lízingelik termelőgépeiket, irodai gépeiket, vagyis igyekeznek lépést tartani a technika fejlődésével, és ugyanez a személygépkocsik esetében is igaz. Magyarországon jóval kisebb részt szakítanak ki a gépek, berendezések.

Nálunk sokkal kisebb mértékben használják ki a vállalatok is a lízing nyújtotta előnyöket, nem is beszélve a magánszemélyekről. Úgy tűnik, még nagyon sokat kell fejlődnie a magyar pénzügyi kultúrának, pénzpiacnak ahhoz, hogy utolérjük például Ausztriát.

Szólj hozzá!