Már csak pár napig van lehetőség a lakásbiztosítás leváltására

Most annak is érdemes ránéznie a lakásbiztosítására, aki eddig nem foglalkozott vele, ugyanis még pár napig van lehetőség lakásbiztosítást váltani. Egy előnyösebb konstrukcióval jelentős megtakarítás érhető el, nem beszélve arról, hogy az új szerződések általában rugalmasabb feltételeket is kínálnak, tehát nemcsak anyagilag jár jobban a szerződő, de az ingatlan biztonsága szempontjából is.

Márciusban mindenkinek érdemes átnéznie a lakásbiztosítását, mivel most van lehetőség kedvezőbb feltételű és/vagy olcsóbb díjú biztosítási termékre váltani, a biztosítási évfordulótól függetlenül. Ebben az időszakban a biztosítók ajánlata szélesebb körű, ezért érdemes időt szánni a biztosítási ajánlatok megvizsgálására. A lakásbiztosítások felmondása számos feltételhez és szabályhoz kötött, a felmondásra jellemzően a biztosítás évfordulóján kerülhet sor, ehhez pedig az szükséges, hogy a szerződő fél a felmondási szándékot az évforduló előtt minimum 30 nappal jelezze a biztosítótársaság felé.

Március: évfordulótól független lehetőség a lakásbiztosítások leváltására

A hagyományos felmondási szabályok március 1. és március 31. között nincsenek érvényben, ebben az időszakban bárki lecserélheti a lakásbiztosítását, évfordulótól függetlenül, ami jó hír azok számára, akik kedvezőbb konstrukcióra szeretnék váltani a meglévő biztosításukat. A márciusi kampány keretében felmondott lakásbiztosítási szerződések 2025. április 30-án szűnnek meg egységesen, és 2025. május 1-től él az új lakásbiztosítások kockázatviselése.

Miért érdemes megfontolni a márciusi lakásbiztosítás-váltást?

A biztosítási piacon is jelentős áremelkedés történt, nem ritka a 20%-os díjemelkedés sem. A márciusi váltási lehetőségnek köszönhetően nem kell az emelkedett díjat a biztosítás évfordulójáig fizetni. Ezen kívül a márciusi felmondási lehetőség a biztosítótársaságokat arra ösztönzi, hogy kedvezőbb feltételekkel járó, kedvezőbb díjazású termékeket kínáljanak az ügyfelek részére. Egy esetleges alulbiztosítottság miatt is célszerű felülvizsgálni a lakásbiztosítást, főként abban az esetben, ha új, értékes tárgyak vásárlására került sor az elmúlt időszakban, illetve, ha az ingatlanban felújítás történt. Ezekben az esetekben, a megfelelő védelem érdekében, magasabb összeggel rendelkező biztosítás megkötése válhat szükségessé.

A lakásbiztosítások átvizsgálása az ingatlanok értékének számottevő növekedése miatt is fontos. Az ingatlanárak emelkedése hatással van az élő lakásbiztosításokra is – nem biztos, hogy a korábban kötött biztosítások a lakásárak növekedését követően is teljeskörűen fedezik a biztosított ingatlanokat, azaz lehetséges, hogy a lakásbiztosítási szerződésben foglalt összeg a megnövekedett értéket már nem fedezi, ami azt eredményezheti, hogy egy káresemény bekövetkeztekor a kifizetés a szükségesnél alacsonyabb lehet.

A márciusi lakásbiztosítás-váltás feltételei

Fontos tudni, hogy a márciusi felmondási lehetőség kizárólag abban az esetben él, ha az érvényben lévő lakásbiztosítás határozatlan időre szól, és a megszűnés napjáig rendezett a díja. Az ajánlat érvényes a hitelfedezeti lakásbiztosításokra is, amelyek jelzáloghitelekhez kapcsolódnak. Hitellel terhelt ingatlan esetén lényeges, hogy a hitelszerződésben foglalt feltételeknek az új biztosítás fedezete megfeleljen.

A lakásbiztosítási szerződés márciusi felmondása

A biztosítás felmondása írásban történhet, a felmondás benyújtható személyesen, postai úton vagy emailben. A felmondásnak, a felmondási szándékon túl, tartalmaznia kell a szerződő fél nevét, a biztosítótársaság nevét és a biztosítás típusát, a biztosítási szerződés vagy kötvény számát, a kockázatvállalás (a biztosított ingatlan) címét, valamint a felmondás jogcímét, ami ebben az esetben „lakásbiztosítási kampány”.

A márciusi lakásbiztosítás-váltás fontos dátumai

2025. március 1. és március 31. között kell írásban benyújtani a lakásbiztosítási szerződés felmondását. A felmondott, illetve lecserélt szerződések 2025. április 30-án szűnnek meg. Az új szerződések kockázatviselésének kezdete 2025. május 1.

Sok esetben megéri lakásbiztosítást váltani

Egy lakásbiztosítás nemcsak egy újabb megőrzendő dokumentum a fiókban, hanem valódi biztonságot jelent. Érdemes élni a lakásbiztosítás váltásának lehetőségével, hiszen egy optimális biztosítás sok kellemetlenségtől megóvhatja a szerződő felet, aki még anyagilag is jobban járhat: jelentős összeget takaríthat meg évente. Még pár napig van lehetőség a váltásra, ezért most célszerű körülnézni a lakásbiztosítások piacán, összehasonlítani az ajánlatokat, és ha akad az aktuális biztosításnál megfelelőbb konstrukciójú termék, nem szabad habozni, megéri váltani.

Szólj hozzá!