Ki fizeti meg az útdíjat?

A 2013. július 1-jével bevezetendő elektronikus útdíj a magyar autópályák, autóutak és főutak kijelölt szakaszait érinti, és a 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó gépjárművekre, vontatókra, valamint ezen járművek valamelyikéből és pótkocsiból álló járműszerelvényekre vonatkozik. A használati díjat az erre vonatkozó kormányrendeletében megállapított díjkategóriák szerint kell megfizetni.

Érintett járműkategóriák

Az érintett jármű kategóriák a B2, azaz a 3,5 és 7,5 tonna közötti össztömegű lakóautó vagy autóbusz, valamint mindezek bármilyen vontatmánnyal közlekedő változata; a D2, azaz a 3,5 tonnát meghaladó, legfeljebb 7,5 tonna megengedett legnagyobb össztömegű gépjármű, valamint egy ilyen gépjármű és vontatmány együttese; a D3, azaz a 7,5 tonnát meghaladó és legfeljebb 12 tonna megengedett legnagyobb összes tömegű gépjármű vagy gépjármű és vontatmány együttese; illetve a D4, azaz a 12 tonnánál nehezebb gépjármű.

Mentesség

Az elektronikus díjfizetés alól mentesülnek a Magyar Honvédség és a honvédelemről szóló törvény szerinti rendvédelmi szervek által üzemben tartott gépjárművek; a nemzetközi szerződés alapján Magyarország területén szolgálatot teljesítő külföldi fegyveres erők gépjárművei; a díjköteles útszakasz kezelője által üzemben tartott, a kezelt útszakaszon közútkezelői feladatokat ellátó gépjárművek; a díjszedő és a díjellenőrzésre feljogosított szervezet feladatait ellátó gépjárművek; a megkülönböztető jelzés használatára jogosultak függetlenül attól, hogy a megkülönböztető jelzést a díjköteles útszakaszon való haladás közben aktuálisan használják-e; a katasztrófavédelemről szóló törvény értelmében meghatározott katasztrófa által okozott károk megelőzésében vagy elhárításban résztvevő, megkülönböztető jelzéssel ellátott gépjármű által felvezetett, zárt konvojban haladó gépjárművek; illetve a közlekedési hatóság által üzemben tartott, a díjköteles útszakaszon közlekedési hatósági feladat teljesítése érdekében igénybe vett gépjárművek.

Szólj hozzá!