Régóta erre várt minden hitelt felvenni szándékozó – A jegybank tovább szeretné élénkíteni a pénzintézetek közötti árversenyt, emiatt a jövőben minősítést vezetnek be a legjobb hitelek kiszűrése céljából.
A Magyar Nemzeti Bank szerint a hitelek között nincs elég nagy az árverseny. Tudvalévő, hogy az árversenyből mindig a fogyasztók, jelen esetben a hitelfelvevők profitálnak, hiszen minél nagyobb a verseny, annál kedvezőbben juthatnak hitelhez.
A verseny élénkítése céljából létrehozott minősítés neve „fogyasztóbarát lakáshitel minősítés”. Mit is remél a Magyar Nemzeti Bank a bevezetéstől? Elsősorban a kamatfelárak csökkenését és a hitelek nagyobb átláthatóságát várja. A minősítést, „plecsnit”, ha úgy tetszik, csak azok a konstrukciók viselhetik, amelyek minden feltételnek megfelelnek. A jegybank célja az ezzel átlátható, összehasonlítható, kedvező árazású és egységes feltételrendszer mellett felvehető lakáshitelek elterjedésének elősegítése.
A minősítő intézkedésre azért van szükség, mert a Magyar Nemzeti Bank szerint a hazai lakáshitel-piacon jelenleg nem kielégítő az árverseny, amelyre bizonyíték a hitelkiváltások alacsony száma (hiszen magas árverseny esetén komoly ügyfélvándorlás lenne a kedvezőbb feltételeket kínáló pénzintézetek irányába), illetve nemzetközi összehasonlítást alapul véve itthon magas a kamatfelárak szintje.
A fogyasztóbarát hiteltermékkel szemben elvárás, hogy az ügyfelek széles köre részére legyen elérhető, például a Családok Otthonteremtési Kedvezményében (CSOK) részesülő hitelfelvevők számára is. További feltétel a könnyen érthető feltételrendszer, az összehasonlíthatóság, az egyszerű ügyintézés (!), és a rejtett költségek és árukapcsolások hiánya. Mi az az árukapcsolás? Sajnos manapság nem ritka, hogy a kedvezőnek tűnő lakáshitel mellé nyakunkba sóznak olyan rendkívül drága biztosításokat, amelyek a hitel teljes futamidejére kötelezőek és gyakorlatilag semlegesítik a kedvezőnek induló/tűnő kölcsön kedvező besorolását. Ennek mostantól vége, mivel nyilvánvalóan minden ép elméjű ügyfél a fogyasztóbarát kölcsönök felé mozdul majd el, így a trükközésnek is lassan, de biztosan leáldozik.
A fogyasztóbarát konstrukciónak a jövőbeli fizetési kötelezettség mértékét hosszabb távon is kiszámíthatóvá kell tennie. Ez azt jelenti, hogy vége az olyan beugratós ajánlatok sikerének, hogy például „törlesztőrészlet az első hónapban 20.000 Ft, a második hónaptól 95.000 Ft”. Fontos feltétel továbbá az ügyfelek megváltozott életkörülményeihez való rugalmas alkalmazkodás képessége és a fogyasztók hitelkiváltásokból eredő előnyök kihasználására való ösztönzése is, így lehetőleg kevesebben kerülnek BAR-listára. A jegybank még tanácskozásokat folytat a bankpiac képviselőivel is a részletek véglegesítése végett.