Fióktelepet nyitott Magyarországon a Revolut, azonban az ingyenes készpénzfelvétel nem jár automatikusan az ügyfelek részére. A havi 300 ezer forint összegig járó díjmentességre való jogosultsághoz ki kell tölteni egy nyilatkozatot. Fontos tudni, hogy a kedvezményes készpénzfelvételi lehetőség egyszerre csak egy bankszámlára vonatkozóan vehető igénybe.
A hazai törvények biztosítják, hogy a 16. életévüket betöltött, magyarországi lakcímmel rendelkező banki ügyfelek havonta legfeljebb 300 ezer forint összegig, maximum két részletben, díjmentesen vehessenek fel pénzt a bankszámlájukról, belföldi bankautomatán keresztül vagy a postákon. A jogszabály biztosította kedvezmény ügyfelenként egy banknál vehető igénybe, egy bankszámlára vonatkozóan. A díjmentes készpénzfelvétel feltétele az erről szóló nyilatkozat megtétele. A Revolut ma már hazánkban is működtet fióktelepet, így biztosítania kell a hazai ügyfelei számára a kedvezményes pénzfelvételi lehetőséget. A 300 ezer forintos összeg a meglévő Revolut bankszámlacsomag limitjén túl, két tranzakcióra értendő, azaz az eleve a csomag által biztosított díjmentes limit mellett vehető igénybe.
Nyilatkozattétel a Revolutnál
A Revolut mobilalkalmazásban indíthatják el a nyilatkozat kitöltését a 16. életévüket betöltött, magyarországi lakcímmel rendelkező ügyfelek. Az űrlap az alkalmazásban a saját profilképre kattintva, a Súgó menü „Készpénzfelvétel bejelentése” megnevezésű fül alatt található.
Mennyi készpénzt vehet fel ingyenesen a Revolutnál az az ügyfél, aki nem nyilatkozik?
Nyilatkozat hiányában a díjmentes készpénzfelvételre vonatkozó havi limit mértéke a számlacsomagtól függ. Az ingyenes Standard csomag és a Plus csomag 75 ezer, a Premium csomag 150 ezer, a Metal csomag 300 ezer, az Ultra csomag pedig 750 ezer forint díjmentes felvételét biztosítja havonta. Az ingyenes keret átlépése esetén a bank 2%-os díjat számol fel, továbbá néhány bankautomata üzemeltetője ezen felül is felszámíthat díjat, amiről az automata a pénzfelvétel előtt tájékoztatja az ügyfelet. Amennyiben az ügyfél megteszi a havi 300 forint készpénz díjmentes felvételére vonatkozó nyilatkozatát, számlacsomagtól függően havi 375.000-1.050.000 forintot vehet fel havonta ingyenesen.
Érvényét veszti a korábban tett nyilatkozat
Fontos tudni, hogy a nyilatkozatot egy bank, illetve egy bankszámla vonatkozásában lehet megtenni személyenként, azaz, ha valaki nyilatkozatot tesz a Revolutnál, az esetlegesen korábban más banknál tett nyilatkozata semmissé válik. Amennyiben pedig később egy másik banknál tesz nyilatkozatot a számlatulajdonos, a Revolutnál tett nyilatkozata veszti érvényét. Ahhoz, hogy adott hónap elsejétől érvénybe lépjen a kedvezmény, a nyilatkozatot az előző hónap 20-áig be kell küldeni. A 20-a után benyújtott nyilatkozatok a következő hónaptól nem, kizárólag a következő utáni hónap első napjától biztosítják a díjmentes készpénzfelvételt 300 ezer forintig.