Valójában persze jobb lenne, hogy a karácsony megváltó születésének ünnepe lenne, de az idő kerekét nem lehet visszaforgatni, a szekularizáció évszázados folyamata megállíthatatlan. Azonban az egy külön érdekesség, hogy vajon miért lett mégis a karácsony a második legnagyobb egyházi ünnepből a legnagyobb világi ünnep az egykoron teljesen, ma már csak nyomokban keresztény nyugati világban? Vajon a karácsonyhoz hozzátartozik, hogy az emberek évekre eladósodnak egy nap ünneplése kedvéért? Debrecenben egy felirat fogad: ajándékban gazdag, boldog karácsonyt kívánunk! Ez lehetne akár a „bőséges új esztendőt” parafrázisa is, de ne legyenek illúzióink: csak arról van szó, hogy vegyünk minél több dolgot.

Stresszes sor áll a bevásárlóközpontokban és a mindenféle nagyobb tematikus áruházakban a pénztárnál: oda kell még érnem egy másik helyre is, de már meg kellene csinálni a holnapi vacsorát, hogy hadd érjenek össze az ízek, és vajon örül-e majd X, Y vagy ZS? Én kaptam olyan könyvet, amely nem dobogtatta meg a szívemet – vagyis nem dobogtatta volna meg a szívemet, ha nem tudom, hogy aki adta, időt szánt arra, hogy megpróbálja kitalálni, mivel kedveskedhetne nekem.

Régen a karácsony a kutatások szerint valóban ilyesmi ünnep volt: apró, de hasznos, vagy éppen éven át vágyott szükséges tárgyak beszerzésének ideje. És persze szó sem volt hitelekről. Könyv, ruha, konyhai edény, ágynemű stb. került fel a beszerzendők listájára, mint valóban értékes termék és ajándék. Mára a karácsony, szintén a kutatások szerint, a tökéletesen haszontalan és hihetetlenül drága ajándékok ünnepe lett. (Szeretet ünnepe, ugyan…) Sok olyasmi fogy ilyenkor, amit senki nem venne meg más alkalmakkor, mert tökéletesen értelmetlen dolog, vagy mert annyira drága. Valójában a karácsony ma már olyan reflexeket indít el, mint egy külföldi utazás: sokan elvesztik a pénzérzéküket, és olyasmiket vesznek meg, amire nincs szükség (idióta ajándékok karácsonyra és idióta szuvenírek idegenben); vagy ami sokkal drágább, és itthon soha nem venné meg, de hát mégis csak Bécsben, Berlinben vagy Kairóban vagyunk, ilyenkor a pénz nem számít (itthon a plazmatévé az ilyen gondolkodás eredménye, külföldön lehet egy ezer forintra taksált Apfelstrudel, vagy egy ilyen értékű sör, ami itthon negyedébe kerül).

Miért? A szociológusok válasza nyilván más lesz, mint egy papé vagy lelkészé, előbbi konstatál, utóbbi sajnálkozik. Vannak azonban olyanok, akik mindennek kifejezetten örülnek. Reméljük, hogy az ő kívánságaikból már a jövő karácsonykor és utána is folyamatosan egyre kevesebb fog teljesülni, és visszatérünk egy boldogabb ünnepléshez. Nem kell lemondani az ajándékokról, nem kell megfogadni, hogy soha többé nem veszek semmit, mivel az ajándékozás is a hagyomány része (a három bölcs is ajándékot vitt az újszülött megváltónak!). De azon legyünk, hogy a hitel, eladósodás, adósok börtöne, elárverezett ingóságok ne legyenek azok.