A válság mindenkit utolért, tőlünk nyugatabbra élő, nálunk szerencsésebb népeket is, kit így, kit úgy sújt. Az osztrák bankok is “megsínylették”, hiszen nemrégiben érdekes problémával kellett megbirkózniuk: mezőgazdasági termények értékesítésével. A közép- és kelet-európai térségben kihelyezett (a Hypo Group Alpe Adria bank többek között ilyen hiteleken bukott meg), majd bedőlt agrárhiteleik biztosítékain kellett túladniuk. A bankok tulajdonába pl. vetőmag, fagyasztott csirke és egyéb élelmiszerek stb. kerül, ezek egy része romlandó, így kénytelenek minél hamarabb értékesíteni. Szakértők szerint ez csak a kezdet, egyre több a visszavett jármű, gép, traktor stb., tehát a járműfinanszírozás sem áll fényesen.
Ezzel a címkével ellátott bejegyzések: HGAA
Államosítják az egyik osztrák bankot
A globális pénzpiaci válság második áldozata a Hypo Group Alpe Adria (HGAA), amely a Kommunalcredit után a második osztrák bank, amelyet államosítanak a krízis során.
A pénzintézet jövőjét illetően már hetek óta folytak a tanácskozások: még az Európai Központi Bank elnöke, Jean-Claude Trichet is bekapcsolódott, akinek véleménye szerint a HGAA vége dominóhatást válthatott volna ki. Az osztrák pénzpiaci felügyelet (FMA, a PSZÁF ottani megfelelője) vészforgatókönyvet is készített arra az esetre, ha a felek nem tudnak megállapodásra jutni hétfőig. A csőd közelébe sodródott osztrák bank államosítását Josef Pröll pénzügyminiszter jelentette be hétfőn.
A válságos helyzet kialakulásáért elsősorban a délkelet-európai piacon kihelyezett hitelek bedőlése és a nem megtérülő befektetések okolhatók – a bank többségi tulajdonosa a magyar MKB-t is tulajdonló Bayerische Landesbank volt 67,1%-kal. A pénzügyminiszter szerint fennállt a valószínűsége annak, hogy a bank becsődöl, ami veszélyes helyzetet teremtett volna Ausztria pénzügyi rendszerében, ezért minden eszközzel a pénzintézet megmentésére törekedtek: a HGAA így került az állam tulajdonába, a korábbi tulajdonosok egy euróért váltak meg részesedésüktől.
Sajtóértesülések szerint a Hypo Group Alpe Adria Bank miatt jelentős veszteségeket elkönyvelni kényszerülő Bayerische LB és annak tulajdonosa, a bajor állam nem szándékozott anyagi eszközöket a bankmentés szolgálatába állítani, ehelyett inkább tulajdonrésze eladásán fáradozott. Tudni kell, hogy Németországban jelenleg vizsgálatot folytatnak a HGAA átvételével kapcsolatban, mivel felmerült a gyanú, hogy túl magas árat fizettek érte 2007-ben, így akár a hűtlen kezelés is megalapozott lehet.

