Ezzel a címkével ellátott bejegyzések: euróövezet

Euró 2014-ben?

0

Bajnai Gordon bármit megígér a következő kormány terhére. A jelenlegi miniszterelnök nyilvánosan is beismerte, hogy az MSZP-nek semmi esélye a választások megnyerésére. Mivel Bajnai nemsokára körön kívül fog kerülni, tulajdonképpen a hozzá hasonlóan független és nem MSZP-tag Veres Andráshoz hasonlóan nem sokat számít, hogy mit mond. Bajnai szerint, ha a következő kormány is elkötelezi magát az euró bevezetése és az államháztartási hiány kemény kézzel tartása mellett, akkor mi lehetünk a régióban az első euróval fizető ország. Bajnai szerint 2014-ben már bevezethető az euró. A Fidesz korai euróról beszél, de nem említik meg, hogy mit szeretnének tenni konkrétan az euró bevezetésének érdekében. Ennek oka vagy az, hogy maguk sem tudják pontosan, vagy az, hogy amíg a csontvázak ki nem esnek a szekrényből, addig igyekeznek minél homályosabban fogalmazni, hogy semmit se lehessen számon kérni rajtuk.

Tíz hónapos csúcsra mászott fel az infláció

0

Az eurózónában baj is van, meg nincs is, attól függ, honnét nézzük. Itthon sokan összetennék a kezüket, ha nálunk is tíz havi csúcsra jutna fel az infláció az eurózónában tapasztalható 0,9%-os értékkel (nem elírás, kevesebb, mint egy százalék az infláció). A 16 taggal rendelkező euróövezetben az átlagos infláció kevesebb volt, mint egy százalék, ami egyrészt nem nagy szám, másrészt tökéletesen fedi a szakértők által jósolt 0,9%-ot. Azért az igazsághoz hozzátartozik még az is, hogy idén nyártól októberig az eurózónában defláció volt, vagyis az árak csökkentek, és az euróval fizetők fizetése, bére stb. többet ért, mint előtte. Vajon ilyesmire itthon mennyit kell várni?