A már lassan 2 éve tartó, az amerikai ingatlanpiaci hitelválság indította, hazánkat is elérő gazdasági negatív hullám ideje alatt közel ötvenezer céget töröltek a feketelista.hu adatai szerint.
Arról ugyan nem szól az írás, hogy ez a szám mekkora a korábbi évekhez viszonyítva. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy cégek, vállalkozások alakulnak, s jönnek létre folyamatosan – ahogy ezt a piaci igények kívánják. Számos esetben átalakulásról, vagy összeolvadásról van szó, ezeket is az 50.000 törölt cég között tartják nyilván. Legkevésbé Pest megyét érintette a tömeges cégtörlés, s a legtöbb áldozat a korábban is gyengébben szereplő megyékben esett.
Minden bizonnyal a vidéki kisebb cégek, egyéni vállalkozások tudták nehezebben átvészelni ezt az időszakot, s kényszerültek vagy teljes bezárásra, vagy profilváltásra likviditási problémáik miatt – melyre megoldást e két évben egyre nehezebben találtak a hazai nevesebb bankoknál, akik szigorították hitelfelvételi rendszerüket már a hatályos jogszabályi módosítások előtt.
2009. december 14. hétfő –
Téma: Ausztria
A globális pénzpiaci válság második áldozata a Hypo Group Alpe Adria (HGAA), amely a Kommunalcredit után a második osztrák bank, amelyet államosítanak a krízis során.
A pénzintézet jövőjét illetően már hetek óta folytak a tanácskozások: még az Európai Központi Bank elnöke, Jean-Claude Trichet is bekapcsolódott, akinek véleménye szerint a HGAA vége dominóhatást válthatott volna ki. Az osztrák pénzpiaci felügyelet (FMA, a PSZÁF ottani megfelelője) vészforgatókönyvet is készített arra az esetre, ha a felek nem tudnak megállapodásra jutni hétfőig. A csőd közelébe sodródott osztrák bank államosítását Josef Pröll pénzügyminiszter jelentette be hétfőn.
A válságos helyzet kialakulásáért elsősorban a délkelet-európai piacon kihelyezett hitelek bedőlése és a nem megtérülő befektetések okolhatók – a bank többségi tulajdonosa a magyar MKB-t is tulajdonló Bayerische Landesbank volt 67,1%-kal. A pénzügyminiszter szerint fennállt a valószínűsége annak, hogy a bank becsődöl, ami veszélyes helyzetet teremtett volna Ausztria pénzügyi rendszerében, ezért minden eszközzel a pénzintézet megmentésére törekedtek: a HGAA így került az állam tulajdonába, a korábbi tulajdonosok egy euróért váltak meg részesedésüktől.
Sajtóértesülések szerint a Hypo Group Alpe Adria Bank miatt jelentős veszteségeket elkönyvelni kényszerülő Bayerische LB és annak tulajdonosa, a bajor állam nem szándékozott anyagi eszközöket a bankmentés szolgálatába állítani, ehelyett inkább tulajdonrésze eladásán fáradozott. Tudni kell, hogy Németországban jelenleg vizsgálatot folytatnak a HGAA átvételével kapcsolatban, mivel felmerült a gyanú, hogy túl magas árat fizettek érte 2007-ben, így akár a hűtlen kezelés is megalapozott lehet.