Így csapták be a bajba jutott bárosokat

Fontos tájékoztatás: legyen óvatos, amennyiben hasonló ígéretekkel találkozik! A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt hat emberrel szemben, akik a vád szerint kedvezményes hitel ígéretével csaknem 3500 sértettnek összesen mintegy 500 millió forint kárt okoztak – derül ki az Fővárosi Főügyészség közleményéből. A vádlottak nem adták oda a sértetteknek a pénzt a megbeszélteknek megfelelően, viszont az első törlesztőt és különböző díjakat elkértek, aztán eltűntek.

A vádlottak 2012 júliusa és 2015 februárja között – az erre a célra alapított cégek révén – látszólag kedvezményes törlesztésű hitelt ígértek a hirdetésekre jelentkező ügyfeleknek, ténylegesen azonban fogyasztói csoportokba léptették be őket. A vádlottak a megtévesztett ügyfeleknek azt ígérték, hogy elég kedvező feltételekkel, rövid időn belül juthatnak pénzhez. A hirdetések megtévesztőek voltak, szövegük azt sugallta az ügyfeleknek, hogy azonnal pénzt adnak még a nehéz anyagi helyzetben lévők számára is.

Az érdeklődő ügyfeleket abban a hiszemben hagyták, hogy a szerződéskötést követő hónapban hitelt fognak folyósítani részükre. A megtévesztett ügyfeleknek a szerződés aláírását követően egyszeri regisztrációs díj, megbízási díj, valamint az első havi törlesztő részlet címén fizetniük kellett, a befizetések összege általában a hitel nagyságához igazodott. A sértettek nem kapták meg az igényelt hitelt, a szerződésben vállalt hitelnyújtás a vádlottaknak nem is állt szándékában, valódi céljuk kizárólag a pénzek lenyúlása volt, ténylegesen még a fogyasztói csoportokat sem működtették. A csalással a vádlottak 3445 sértettnek összesen csaknem 500 millió forint kárt okoztak, tehát közel 150.000 Ft kárt okoztak személyenként.

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy aki szerepel a KHR-listán, főként aktív státuszban, de mégis szeretne pénzhez jutni, akkor nagyon nézze meg, milyen feltételek mellett kap mégis kölcsönt, hiszen – ahogy a fenti példa is mutatja – sajnos nagyon sokan szakosodnak a bajba jutott emberek kifosztására…

Szólj hozzá!